Hospic

A Hospice Osztály Ünnepélyes Átadása

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Hospice osztály ünnepélyes átadásán jelen volt Samuel Migaľ miniszter úr, több parlamenti képviselő, az Alkotmánybíróság alelnöke, valamint Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájáért felelős kormánybiztos. Az eseményen részt vettek továbbá a debreceni Hospice Alapítvány tagjai, a budapesti onkológiai osztály orvosai, valamint számos közéleti személyiség.

Az átadón tiszteletét tette mindenki, aki hozzájárult az osztály átépítéséhez és működésének elindításához. Elek László atya ünnepélyes keretek között felszentelte az új Hospice osztályt, amely méltó és emberközpontú környezetet biztosít a betegek számára.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden segítő kéznek és támogatónak!

Az ünnepi napot egy fergeteges jótékonysági koncerttel zártuk, melynek bevételéből három család számára tudtunk segítséget nyújtani. Külön köszönet Illényi Katicának, Sárik Péternek, ifj. Bertók Tibornak és édesapjának, Bertók Tibornak, Kollárovits Péternek, Dóka Zsuzsának, valamint Bősi Szabó Lászlónak, hogy zenéjükkel felejthetetlenné tették az estét. Hálásak vagyunk továbbá Kellei Gábornak és csapatának a technikai háttér biztosításáért.

Szívből köszönjük mindenkinek a támogatást, a részvételt és a közös összefogást!

 

Tisztelt Hozzátartozók!
Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a ❗️hospice osztály látogatási ideje a jövő hét szerdai napon, azaz 2025. május 7-én, az alábbiak szerint alakul:
🕟 16:30 – 18:30 között
Kérjük, hogy a látogatást a fenti időintervallumban szíveskedjenek megvalósítani.
 
Tisztelettel köszönjük megértésüket.

JUDr. Juhos Ferenc

SOLIDARITAS n.o.

 

Elkészültek felújított egyágyas szobáink a hospice osztályunkon.
 

 

 
Elkészült az utolsó ecsetvonás a nádszegi Hospic minden szobájában. Hálás vagyok a megbízásért, és megtiszteltetés volt részt vennünk ebben a munkában! Irja Annamária Bajnovič a képek készítője.
Én vagyok hálás azért, hogy betegink szobái, az osztály folyosólya ,,bekerült a természet körforgásába,, . A felszerelés , segédeszközök, a jelzőberendezések is lassan a helyükre kerülnek, hogy mégjobban szolgálják betegeink kényelmét és egyben munkatársaim segitői is legyenek. Nem egyszerű az ilyen munkákat az osztály működése alatt, közben megvalósitani. Lassan , de biztosan most már előbb mint utóbb a végéhez érkezünk. Persze lehet bármilyen szép és új az osztály nem szabad elfeledkezni a beteg segitségére siető személyzetről sem, hiszen ők az osztály szive – lelke. Köszönöm mindenkinek az eddigi segitségét és türelmét. Még pár dolognak a helyére kell kerülni, hogy sikeresen partot érjünk, és egy az európai elvárásoknak is magasan megfelelő HOSPIC osztályt hozzunk létre.

A látogatási idő:

Hétfő: 13.30-17.00

Kedd: 13.30-17.00

Szerda: 13.30-17.00

Csütörtök: 13.30-17.00

Péntek: 13.30-17.00

Szombat: 13.30-17.00

Vasárnap: 13.30-17.00


A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Központ részeként 2004-ben nyílt meg a hospice ellátást biztosító fekvőbeteg-részlegünk. A hospice olyan létesítmény, amely a gyógyíthatatlan betegek ellátására szolgál életük végső szakaszában. A hospice-on belüli ellátás célja az életminőség lehetőség szerint megőrzése egészen a halál bekövetkeztéig.

A hospice-ellátás feladata:

  • enyhíteni a páciens fájdalmát betegsége minden súlyos tünetével összefüggésben
  • enyhíteni a szenvedését
  • teljes körű ellátást biztosítani a páciens számára
  • segítséget nyújtani a páciens hozzátartozóinak, szeretteinek, hogy le tudják küzdeni a páciens betegsége idején és halálát követően felmerülő problémákat.

Ki nyerhet felvételt?
Minden beteg ember életkorra, nemre, vallási-felekezeti és faji hovatartozásra való tekintet nélkül. A felvétel fő kritériuma a betegség és annak stádiuma.
A hospice-ba felvételt nyert páciens esetében lezárult a kórházi diagnosztikai módszerek alkalmazása és a gyógykezelés.
Főként onkológiai megbetegedések végső stádiumáról, tartós következménnyel járó agyi érkatasztrófa (szélütés), tartós következményekkel járó baleset utáni állapotok, az agy és a perifériás idegrendszer degeneratív megbetegedése.

A páciens felvételének menete:
A páciens felvételére vonatkozó kérvényt a páciens vagy annak családja nyújtja be, a kérvény formanyomtatványát a kezelőorvos tölti ki. A kérvényhez mellékelendő az orvosi látlelet, amely alapján a hospice orvosa elbírálja, hogy lehetséges-e a hospice-on belüli kezelés.

Mit szükséges magunkkal hozni?

  • személyazonossági igazolvány
  • egészségbiztosítói igazolvány
  • a páciens által használt gyógyszerek és segédeszközök,
  • higiéniai eszközök
  • pizsama, köpeny, kényelmes öltözet
  • kinti viselet, ruházat kinti mozgáshoz és hasonlóak

Ki gondoskodik a betegről?

  • a hospice orvosa
  • a hospice egészségügyi nővére
  • a szociális munkás
  • gyógytornász
  • lelkipásztor
  • szükség szerint más szakemberek

Térbeli és műszaki jellemzők:
A pácienseket alapfelszereléssel ellátott egy- és kétágyas szobákban helyezik el. Az ágyak állíthatóak, és szükség szerint a felfekvések elleni segédeszközökkel is elláthatóak. A hospice-on belüli minőségi ellátást szolgálják a különféle leszívó berendezések, lélegeztetők és az újjáélesztéshez szükséges eszközök .A hospice-nak része az alapvető műszerekkel ellátott orvosi rendelő, a nővérszoba monitoring berendezéssel, egy speciális higiéniai helyiség, kert és udvar.

A látogatás
Mivel a hospice-on belüli ellátás a betegek életminőségének lehetőség szerinti maximális javítása, a rokonok számára a nap 24 órájában lehetővé tesszük a jelenlétet. Ha a családtag szeretne rokonával tartózkodni a hospice-ban, kérvényezheti azt. A hospice-ban ellátottak száma évről évre növekszik. 

MUDr. Vincze Zsuzsanna (Zuzana Vinczeová) a hospice vezető orvosa

Zuzana Lóciová a hospic főnővére

 

e-mail: hospic.trstice@gmail.com

Információs telefonszám:

´+421905819808